MUNKATÁRSAK

Diakónus

Bartal Zsuzsanna

Gyerekkoromban éreztem, hogy diakónusnak kell lennem. De valahogy mégismás segítő szakmába sodródtam, valamiért nem akartam diakónusként dolgozni.

2008-ig is visszanézve viszont azt mondom, kegyelem, amikor valaki Istennek szolgálhat. Felelősség, de kegyelem is! Kegyelem, hogy szeretem a munkám.
Hálát adok, hogy Isten – úgymond – ide sodort.
A nehéz, hogy sokszor akkor van munkám, amikor más pihen. Nehéz így a Húsvét és a Karácsony elsősorban. De Hála Istennek olyan családom van, akik tudják, hol dolgozom, s a családi ünnepeket ehhez igazítjuk közösen. Így kislányom sem szenved igazából hiányt ezen a téren. Panka pici kora óta abban
él, hogy Isten van, s hogy fontos része az életünknek.

Hitoktatók

Szögyényi-Kovács Henrietta

Budapesten születtem és éltem 24 éven át. Édesapám vállalkozóként dolgozott, édesanyám asszisztensnőként egy budapesti kórházban.

Óvodás koromban feltették a szüleim a nagy kérdést: szeretnél kistestvért?
Mire a válaszom kitörő örömmel annyi volt, persze, hogy szeretnék egy fiút, aki nagyobb nálam. Egy évvel később megszületett a húgom, Enikő, és nem bánom, hogy így alakult.
A családom életvitelszerűen Svédországba költözött édesapám anyukájához és testvéreihez közel. Bevallom, hogy ez az esemény mindannyiunk részéről sok áldozattal járt, de ma már látjuk Isten kirajzolódó akaratát ebben a helyzetben.
De ez nem azt jelenti, hogy ne fájna mind a négyünknek a családunk kényszerhelyzetből született szétválasztása. Én természetesen, amikor csak tehetem, Svédországba utazom.

Amióta az eszemet tudom, járunk gyülekezetbe a szüleimmel. Hat éves koromban voltam először hittantáborban. Ahogy emlékszem sok időt töltöttem a gyülekezetben, kiterjedt baráti társaságom lett az ifisek között, a RákospalotaÚjvárosi gyülekezetben. A családomon kívül az iskolai oktatás is hozzájárult az Istennel való kapcsolatom elkezdéséhez, az első négy osztályt a Julianna Református Általános Iskolában végeztem.

Gimnazista koromban lelkészváltás történt a gyülekezetünkben, és ez sok változást jelentett számomra is. A fiatal lelkészházaspár megkért, amennyiben van, kedvem, szívesen vennék, ha segítenék. A gyerekek iránti szeretetem nagyon megnőtt abban az időben. Miután hitre jutottam elkezdett foglalkoztatni a hivatástudat gondolata és számba vettem, hogy milyen tulajdonságokat és tehetséget kaptam Istentől, amit az ő szolgálatába állíthatok.

Akkor a hittanoktatás és a tanári hivatás eszembe sem jutott, mert mindig sajnáltam a tanárainkat, akik velünk voltak, még bőven a másik oldalon ültem. Az iskolai versenyeken nem igazán szerettem részt venni egy kivétel azonban akadt, a vers és prózamondó verseny, miben jeleskedtem. Ebből kifolyólag 17 éves koromban gondoltam először arra, hogy szívesen lennék lelkipásztor. Egyre több szolgálatban vettem részt, és kíváncsi voltam arra, hogy mivel is foglalkozik, és hogyan él egy lelkész. De a végleges döntést és elhívást másfél év alatt hoztam
meg/kaptam meg. Nagyon sok nyílt-napra elmentem, több bölcsészkaron, ahol esetleg irodalmat vagy történelmet tanulhattam volna. De a teológia volt az egyetlen tudomány, ami igazán felkeltette az érdeklődésem. Így végül 2010-ben
egyedül a Budapesti teológiára adtam be a jelentkezésem és nagy boldogságomra meg is kezdhettem a tanulmányaimat.

Mikor harmadéves voltam, minden olyan tárgyat teljesítettem mely a hittanoktatással foglalkozik, de bennem hatalmas hiányérzet volt. Képes voltam óravázlatot készíteni, de fogalmam sem volt arról, hogy milyen egy gyermek.
Ekkor az egyik tanárom indíttatására beadtam a jelentkezésem Nagykőrösre hittanoktató szakra, így két év alatt levelező szakon diplomát szereztem ott is.
Nagyon kedves emlékeim vannak a főiskoláról, a tudásszomjam a pedagógia és pszichológia területén nem merült ki, de olyan alapot kaptam, hogy képes vagyok önállóan tovább képezni magam ezen a területen is.

Ugyanakkor nem erősebb bennem egyik hivatás sem, ugyanolyan szívesen tanítok mind az osztályteremben mind a szószéken.

Vasiné Kassai Anita

A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában érettségiztem, majd 2001-től Nagykőrösön, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán folytattam tanulmányimat.

Először diakónus – református hittanoktató szakon, majd 2004-ben ugyanitt általános szociális munkás szakon.

2008. óta élek a 13. kerületben, sok minden ideköt már minket.

2001-től 3 éven át voltam gyülekezeti diakónus és hitoktató Tiszavasváriban, szerettem ezeket az éveket, nagyon sok akkor kötött barátság máig jelen van életemben. Ezt követően más területeken igyekeztem helyt állni.
Két gyermekem egy fiam és egy lányom van. Nemrég nagy megpróbáltatást éltünk át, 2015. nyarán daganatos betegségben elhunyt a férjem, mindössze 36 évesen. Ezzel a fájdalommal igyekszünk tovább élni, hinni, bízni, remélni.

Mi vagy ki és hogyan indított a hitoktatás irányába?
Ez sokáig nekem sem volt egyértelmű. Egyszer egy munkahelyi tréningen döbbentem rá, hogy a gyerekkori hitoktatóm, lelkészünk feleségének nagyszerű személyisége, szeretete indította el bennem a gondolatot: én is ilyen szeretnék lenni, én is hittant szeretnék tanítani gyerekeknek!

Az elmúlt években teljesen más területeken dolgoztam, idén tavasszal fogalmazódott meg bennem a gondolat, talán jó lenne visszatérni a hitoktatáshoz, újra azzal foglalkozni, amit tanultam, amit szeretek. A gondolat után talált meg a lehetőség, és most várakozással tölt el a következő időszak.
Azt az odafigyelő, szeretettel teli hittanórát szeretném továbbadni a gyerekeknek, amiket én magam is hoztam a gyerekkoromból. A bibliai történeteken keresztül én magam azt tartom a legfontosabb tanításnak, hogy bármit hoz az élet, Isten mindig ott van velünk.
Néha nem látjuk, mi miért történik, nem értjük, de akkor is ott van ezer csodában,
és ezt meg kell tanulnunk észrevenni.

Vajda Attila

1995-ben születtem Délvidéken, Topolyán. Általános iskolai tanulmányaimat a szülővárosomtól 20 km-re levő Bácsfeketehegyen végeztem, középiskolai tanulmányaimat pedig a szülővárosomban, mint mezőgazdasági technikus.

A családom egészen kiskoromtól kezdve aktívan nevelt a gyülekezeti életre, aminek köszönhetően a középiskolában úgy döntöttem, hogy ezen irányvonalon szeretném az életem kiépíteni. Valami olyat szerettem volna, amellyel az Urat szolgálhatom, de a lelkipásztori hivatásra nem éreztem belső elhivatottságot. Ezért Isten elé vittem a bennem levő kérdéseket, és a választ meg is kaptam. Tizedikes koromban, az otthoni gyülekezetben egy gyermek evangelizációs tanfolyamot szerveztek, ahová én is meghívást kaptam. A tanfolyam elvégzése után nem is volt bennem kérdés, hogy mi szeretnék lenni.

A középiskola végeztével a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karára jelentkeztem református hittanoktató szakra. Sikeres felvétel után 2014-ben megkezdtem tanulmányaimat a főiskolán. Már a főiskolás éveim alatt is örömmel végeztem szolgálatot a hittanoktatásban. Először Nagykőrösön tanítottam egy állami iskolában heti egy órában, ahonnan Kecskemétre kerültem két, szintén állami iskolába városi óraadó hittanoktatóként. A főiskola végeztével a Kecskeméti Református Egyházközség főállású hittanoktatója lettem, és  egy esztendeig oktattam hittant két iskolában és két óvodában. Összesen három évet hitoktattam Kecskeméten, és úgy érzem, hogy ez alatt a három év alatt hitben és szakmaiságban is sokat tudtam fejlődni.

Angyalföldre azért jelentkeztem, mert szerettem volna egy kisebb gyülekezetben is kipróbálni magam, illetve valahol máshol is kamatoztatni a megszerzett tudást, tapasztalatot. Bízom benne, hogy szép létszámban tudunk új gyerekeket is integrálni a gyülekezetbe, ezzel is a jövő gyülekezetét építve.

Fontos a Hittan oktatás. Elsősorban azért, mert a gyerek a pedagógustól olyan erkölcsi nevelést kell hogy kapjon, melynek a pedagógus által birtokosává válhat. A hit átadása végett nagyon fontosnak tartom a hittanórákat, mivel hallottam már olyan példát, hogy a gyermek egy hittanóra alkalmával jutott el oda, hogy rábízza magát Jézusra. És ez nem csak a gyermek számára hatalmas öröm, hanem a hittanoktató számára is, hisz lényegében ez a hittanórák célja.