Talán lesz aki azt hiszi, hogy az “imádkozni sincs időm” sóhajra ezek a néhány soros elcsendesedések megoldást jelentenek.
Pedig a célja nem az, hogy valamit pótoljon ami elmaradt.

Sokkal inkább összefoglalása az imádkozó ember egy-egy napjának.
Utalás valamire amit tud, érez, gondol, számtalanszor kimondott, és ebben az egypercesben azt az ismerős húrt újra pendítheti.

2019. 7. 28.

Nem azzal van a baj, Urunk, amikor jövünk hozzád fél hittel, vagy megkeseredve hitetlenül, hanem azzal, amikor úgy jövünk hozzád, hogy azt hisszük, amit eléd rakunk, az minden, és mindenre elég.

Légy nekünk segítségül, hogy melletted az odaszánásunk teljesebbé váljék.

Elég nekünk segítségül, hogy se a világnak, se neked ne kelljen erről hazudunk.

ÁMEN

2019. 5. 26.

Színed előtt Urunk, mindig azt keressük, vajon milyen személyes útmutatásod van számunkra. Néha kérdéssel érkezünk, néha véleményünk is van, de leginkább bizonyossággal rendelkezünk afelől, hogy te akarsz szólni hozzánk. Igazgasd életünket terved szerint, és ne engedd, hogy megszólaló üzeneted süket fülekre találjon.

ÁMEN

2019. 7. 24.

Urunk Istenünk, az ember általában nem lát a jövőbe, ezért azt szeretné, ha megáldanád az álmait.

Mi sem látunk a jövőbe, de mi azt szeretnénk, ha megmutatnád áldásaidat, és azok lennének a mi álmaink.

ÁMEN

2019. 5. 22.

 Urunk Istenünk, a bennünk lévő radikalizmus legfeljebb az érzésekből fakadó igény. És nagyon messze van attól amit te képviselhetsz ismervén mindennel kapcsolatban az igazságot. Ugyanakkor szeretnénk látni hogy mire mondjunk igent és mire nemet. Szeretnénk látni hogy mi az amit eltávoztassunk magunk közül. Szeretnénk látni hogy hol van az egyház, meg a gyülekezetünknek az a határa, amin belül minden történésért felelősek vagyunk.

Kérünk adj nekünk bölcsességet, hogy szívünket terhelje mindaz amit ránk bíztál és lelkünket égesse mindaz ami nem ide való.       ÁMEN

2019. 5. 13.

Urunk, Istenünk, nehéz eligazodni az igazság és hamisság között, de nem nekünk van szükségünk arra, hogy mindent lássunk, hanem neked. És te mindent látsz. Nekünk jó fülekre van szükségünk hogy téged halljunk és engedelmes szívre hogy minden helyzetben rád hallgassunk. Kérünk, vezess el minket ebben a világban ahol alig alig látunk valamit előre, miközben Te már mindent elkészítettél előre.

ÁMEN

2019. 5. 8.

Urunk Istenünk!

A saját, a családunk és a gyülekezetünk dolgaiban csak akkor tudjuk jól szolgálni, hogyha te irányítasz minket. Kérünk tőled hát világos útmutatást, s abban pedig kitartást. Soha nem akartunk elfelejtkezni róla, hogy mindent csak Te általad érkezhet célba.

ÁMEN

2019. 5. 7.

Megvalljuk Urunk Istenünk, hogy a ránk osztott szenvedésekben ritkán ismerünk fel téged… leggyakrabban csak a fájdalmat.

Milyen jó lenne hogy ha még mielőtt éreznénk a fájdalmat, a szenvedést, már előtte felkészülhetnénk mindenre, és a kezedből vennénk el… mint Krisztus a kereszten értünk. Légy nekünk segítségül hogy az életünkben elszenvedett egyetlen fájdalom se távolítson el tőled hanem minden élethelyzet erősebbre építse azt a kapcsolatot amelyhez most is ragaszkodni akarunk. 

ÁMEN

2019. 3. 25.

Urunk, TE bízol ránk feladatokat, amiket nem ismerünk előre, nem is tudunk, s nem látunk. De mivel téged ismerünk, ezért bátrabban szaladunk bele abba, ami majd csak lesz. 

Légy nekünk segítségül Urunk, hogy felkészülhessünk mindarra, ami reánk vár, és a feladatot tökéletesen teljesítsük, úgy ahogy Te szeretnéd látni. Alakuljanak a dolgok terveid szerint. Most van a felkészülési időszak, a holnapra való felkészülés időszaka, áldd meg hát a mi ideszánt időnket.

ÁMEN

2019. 2. 25.

Amikor megszülettünk, és még nem voltak szabályaink, amikor szüleink neveltek és néhány szabályt keményen betartattak velünk, némelyiknek mi is felismertük szükségességét… mások mellett meg könnyen elmentünk. 

Akárhány évesek is vagyunk, nem értjük az egész világnak azt a szabályrendszerét, amit TE teremtettél. Pedig benne vagyunk, pedig bőrünk szenvedi a rossz döntéseknek a következményeit. 

Légy nekünk segítségül, hogy ne a látható kényszerek, ne a látható szabályok, ne a látható lehetőségek határozzák meg a mi életünket, hanem az a döntés, hogy mi RÁD figyelünk. Szeretnénk úgy élni, hogy az életünk irányítását a TE kezedbe helyezzük, hogy legyen meg a TE akaratod itt a Földön is. 

Kérünk hát őrizd a lépteinket aszerint a szabály szerint, amit TE ránk nézvést elgondoltál, amikor minket útnak indítottál.

ÁMEN

2018. 12. 17.

Áldunk és magasztaluk téged Istenünk, hogy a mi életünket komolyan vetted… annyira komolyan, hogy fiadat adtad halálra.

Ha az életünk napjaiban is van olyan, ami kedves viccnek tűnik, azt is mi tőled elvéve komolyan akarjuk venni azért, mert tudjuk, hogy életünk amikor majd véget ér te nálad, akkor mindent érteni fogunk. Minden előre eltervezett megírt, kigondolt, végig-segített lépést.

Akkor bizonyára majd ott Te melletted nevetni tudunk minden rosszul sikerült botlatozáson, nevetni tudunk minden kudarcon, nevetni tudunk az egész életünkön, miközben halálosan komolyan vesszük Krisztust. Kérünk hát Urunk légy nekünk segítségül abban, hogy az Öröm, a benned való öröm, a nevetés, az soha ne fogyjon ki ajkainkról, hanem így, és ezt használva tudjunk a világnak Téged hirdetni.

ÁMEN